Péntek délelőtt, itthon, egyedül a lakásban. Persze internet meghalt, szóval hiába is jöttem haza dolgozni, egyelőre csak nézek körül az üres lakásban.
Egy finom, apró lépésekkel felépített szoktatás első hetének végén, ma jöttem először haza és hagytam ott a kiscsajt. Aki persze vagányul belvetette magát a leginkább fiúkból álló bölcsicsoport életébe. Már külön figyelünk Félixre, aki az első nap sebesülést szerzett, amikor Szonja a dömpereket gurította le a domboldalról - ekkor Félix beleült az egyik dömper platójába, hogy megmutassa mennyire ügyes nagyfiú már. Egy bokorban végezte. Azóta folyamatosan figyeljük Félix arcát, meggyógyult-e már a seb. Mára elmúlt, ennek elképesztő módon örült a kiscsaj. És persze megy a motorozás a piros és zöld lámpázás is a fiúkkal, a repülésben pedig ő is részt kell, hogy vegyen ... ma magával is vitte a villogó-zümmögő kicsi wizzair repülőjét (gondolom, hogy bizonyítsa rátermettségét a repülős játékokra).
Ezen kívül szépen eszik és alig várja, hogy ottalhasson a többi bölcsissel, merthogy már ő is bölcsis.
Tudom, hogy ez valószínűleg csak az első, az újdonság és a gyerektársaság okozta lelkesedés, de azért bevallom, nem gondoltam ennyire sima fogadtatásra. Arra sem, hogy egy „jól van”-nal elintézi azt a rövid, de határozott monológomat, hogy akkor én most hazamegyek, ő pedig marad játszani. Jöhet még ellenállás és sírdogálás. Emellett egyértelmű, hogy ha 9-re akarok menni dolgozni, ahhoz legkésőbb 8-kor át kell adnom Nórinak.... vagyis most a legkétségesebbnek azt érzem, hogy miként fogom én ezt a gyereket 7-kor felébreszteni. Majdnem két és fél év munkájával igazi mormotaként képes aludni, és ezt bizony ez a bölcsirutin megölheti. Mindegy, tartunk majd szerdánként pihenőnapokat és még a hétvégék is ottlesznek, hátha így a 3 szabadnapra megmarad valami a nagy közös reggeli visszadurmolásokból.
Na megyek, akkor hajat mosok és beszárítom rendesen utána, van rá időm végre J
