Tegnap Kazincbarcikán elbúcsuztunk a másik Déditől is. :(
10 évvel ezelőtt találkoztam vele, amikor Imi bemutatott a szüleinek -és neki- egy szihalomi túrával egybekötve. Tél volt, nagy hó, vicces sínadrágokban mászkáltunk a "birtokon" és időnként eltűntünk egy-egy gödörben, ami nem látszott a hó alól.
Dédivel legtöbbször Szihalomban voltunk együtt, ott is -mint otthon is- folyton gyógynövényeket szedett, a később gyönyörűen tereprendezett saját kis domboldalunk fix kelléke volt a fehér haja és ahogy járja, nézi a növényeket, kisállatokat. És mindezt természetesen a gyerekeknek is megmutatta. Meg persze készítette az olajait, kencéit, tinktúráit, hogy kezelhessük mi is magunk.
Tudtuk, hogy el fog menni, "készülhettünk" az elválásra, mégis, amikor megtörténik a szakadás, az mégsem könnyebb.
Szeretek visszagondolni rá, aki mindig szépnek látott mindannyiunkat, aki valami elképesztő módon nevetgélt a kicsikkel, aki szerint Benedek tudós lesz, aki burgonyagombóccal csinált isteni finom vadast, aki varrogatott-kötögetett nekünk ... és még sorolhatnám. Nem is tudom ... egyszerűen csak fix volt. Jóleső érzés, ahogy figyelt minket és mindig, de mindig mosolygott ránk. Szerette a mozinkat.
Sándor Ilona, élt 86 évet.
Szia Dédi! Jó utat, bárhova is mész!
