...mármint az első februári nap, amit megél Szonja, másrészt az első nap, amit végre blogba vezetek.
Végvári Szonja lassan 8 hónapos, szupercuki és vidám. Egy hete igaz, nem hagy aludni minket és felkel éjszakánként, de sebaj, majd visszatérünk a régi kerékvágásba és alszunk nagyokat.
Tegnap Johnny szülinapját ültük náluk, Manya vigyázott Szonjára. Félegykor jött a telefon, hogy jöjjünk haza, mert Szuszi teljesen felébredt és nem nagyon lehet mit kezdeni vele. Rohanás haza (pedig naaaagyon maradtunk volna még, annyira rég volt ennyire "közös" az este, az összes jelenlevővel).. szóval hazarohanás, Szonja vidáman röhög ránk és éberkedik. Hja kérem, ha buli van...
Következetes szülőkként persze megint úgy döntöttünk, hogy aludjon velünk, így nem kell altatni, mire végre kifárad ismét, hanem ha mi elalszunk, közöttünk előbb-utóbb ő is azt teszi. Jó hír, reggeli után végre megint visszaaludt, 10-kor jöttünk ki az ágyból, hurrrá.
Zsuzsihoz és Lillához mentünk ma, a két pici nagyon örül egymásnak. Folymaatosan egymás kezéből veszik ki a játékokat, vagy egymás haját / kezét / szemét / orrát fogdossák, húzkodják. Viszont ha az egyik a járójában, másik pedig a földön, akkor teljes biztonságban hagyhatóak magukra. Mi pedig répás-barackos muffint készítettünk.
Másfél éve még komoly ügynökségek online médiarészlegét vezettük... ma meg pürésítettünk, etettünk, pelenkáztunk, altattunk, muffint sütöttünk.
Hazajövet után első komolyabb akció: beragadt a kanapé alá. Az alsó keresztrúd alá betolta valahogy a fenekét, de onnan se előre se hátra (nem mintha képes lenne nagyon előre közlekedni). Egyik kezemmel a kanapét kellett felemelni, másikkal Szuszit húztam ki. Kicsi felfedező. Még jó, hogy még mindig nem tudtuk megvenni álmaink kanapéját. A mosható huzat mellé az egykézzel felemelhetőség is bejött a szempontok közé :)
Este Tomi és Réka beugrottak. Tomi 5 hétre megy Washingtonba ösztöndíjjal, még látni akarta Szonját. (egyszer felébredt, akkor bjeött velem hozzá). Sokat nem látott belőle, így adtunk neki pár fotót róla inkább...
